Állj a védtelenek, gyengék közé

 

Benedek Marcell megfogadta édesapja tanácsát

120 éve, 1885. szeptember 22-én született Benedek Marcell Kossuth-díjas irodalomtörténész, műfordító.

Édesapja Benedek Elek, a magyar gyermekirodalom egyik megteremtője volt, aki fiához írt Testamentumában a következőket hagyta örökül: "Vedd ki a magad részét minden igaz, becsületes, jogos küzdelemből. Állj a védtelenek, gyengék közé; az erősek, hatalmasok oldalán harcolni nem virtus." Ezzel az intelemmel indult élete, amely teljes egészében az irodalomnak szentelődött.

Még csak nyolcéves volt, amikor első írása megjelent a Magyar Hírlap gyermeklapmellékletében, s ekkor határozta el, hogy apja nyomdokait követve ő is író lesz. 1896-tól a Barcsay utcai főgimnázium tanulója, ahol padtársa volt Hóman Bálint. A szorgos és tehetséges Marcellt az önképzőkör diákelnökévé is megválasztották. Ekkoriban kötött életre szóló barátságot az angol-osztrák bank vezérigazgatójának fiával, Lukács Györggyel, akivel szinte állandóan képezték egymást és magukat: szépirodalmi, szociológiai, filozófiai műveket olvastak, s az olvasottakat megvitatták egymással. Az érettségit követően Benedek Marcell a budapesti tudományegyetem magyar-német szakos hallgatója lett, Babits, Kosztolányi voltak egyetemi társai.

1904-ben barátaival, Lukáccsal, Bánóczi Lászlóval, Hevesi Sándorral, Kodály Zoltánnal és Balázs Bélával létrehozta a színház művészi és szociális megreformálását célul tűző Thália Társaságot. Ugyanebben az évben a Nemzeti Színház az ő fordításában mutatta be Rostand A napkeleti királykisasszony című verses drámáját, s megjelent első könyve, Don Juan feltámadása című verses regénye is. Harmadéves korában lett tanára Riedl Frigyes, aki egész élére példaképe maradt, s több művében is megidézte alakját. Az egyetem után 1912-ben a Markó utcai gimnázium tanára lett. Ugyanekkor felvételét kérte egy szabadkőműves páholyba is, s mind a tanáregyesületben, mind a páholyban részt vett az ifjúság mozgalmaiban. (Azt kevesen tudják, hogy már jóval később Benedek a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy utolsó nagymestere volt.)

1913-ban ösztöndíjjal egy évig a párizsi Sorbonne előadásait hallgatta, s a francia irodalom és kultúra iránti szeretete még jobban elmélyült. Az I. világháború kitörésekor őt is besorozták, de mint az iskolában nélkülözhetetlent, felmentették a szolgálat alól. 1918-ban kinevezték a gimnázium igazgatójának. Az őszirózsás forradalmat lelkesen üdvözölte, s a Tanácsköztársaság idején a Tanárképző Intézet tanára és egyetemi előadó is volt. Emiatt a proletárdiktatúra után megfosztották állásától, s ettől kezdve irodalmi működéséből élt. Egy ideig a Dante Könyvkiadónál lektori munkát végzett, majd az Új Idők Rt.-hez került, amelynek később igazgatója lett. 1930 és 1939 között a Magyar Könyvkiadók Országos Egyesületének főtitkára volt. A fasizmus előretörése egyre inkább félelemmel töltötte el, s amikor a német csapatok megszállták az országot, ősei származási helyére, az erdélyi Kisbaconba menekült családjával együtt.

1947és 1947 között a kolozsvári Bolyai Egyetem professzora, s emellett az ottani Magyar Színház dramaturgja és rendezője volt. 1947-ben tértek vissza Budapestre, s ekkor az ELTE bölcsészkarának tanára lett, s egészen 1962-ig oktatott. Ugyanekkor részt vett a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat irodalmi népszerűsítő munkájának irányításában is. 1963-ban tevékenységéért, irodalomtörténészi munkásságáért Kossuth-díjjal jutalmazták.

Élete vége felé fokozatosan elveszített szeme világát, így utolsó műveit, a Naplómat olvasom című önéletírását és az Arany Jánosról szóló tanulmányát már csak diktálni tudta. 1969. május 30-án halt meg Budapesten.

Jelmondata volt: "Hivatásnak, egész életre szóló célnak érzem, hogy olvasni tanítsak - immár nem hatvan diákot, hanem mindenkit, aki olvasni akar." Az olvasás megkedveltetését szolgálta többször átdolgozott és bővített műve, Az olvasás művészete, illetve három népszerűsítő irodalomesztétikai műve (Kis könyv a versről, Kis könyv a drámáról, Kis könyv a regényről), amelyek 1966-ban Irodalmi hármaskönyv címmel egy kötetben is megjelentek.

A magyar irodalomról írott munkái korszakalkotó jelentőségűek voltak, mind az 1924-es A modern magyar irodalom, mind az 1928-as Délsziget, és a magyar irodalom története. A világirodalommal foglalkozott az általa szerkesztett Irodalmi lexikon, a Kultúra Világa című sorozatban megjelent Világirodalom, valamint az 1968-69-ben megjelent háromkötetes Világirodalom. Tanulmányai (Zola, Shakespeare, Romain Rolland, G.B. Shaw) népszerűsítő jellegű írások voltak. Szépírói munkásságából kiemelkedik a Vulkán című önéletrajzi jellegű regénye, az I. világháború előtti radikális fiatalságról, illetve a Hamlet tanár úr, amelyben szeretett tanárának, Riedl Frigyesnek állított emléket. Műfordítóként is igen termékenynek bizonyult, közel kétszáz szépirodalmi művet ültetett át magyarra angol, német és francia nyelvből. Minden munkáját világos, érzékletes stílus, közvetlen hang és mélyen humanista gondolkodás jellemezte.

A családi hagyományt, az irodalommal való szoros kapcsolatot fiai is megtartották: András író, műfordító és dramaturg, István pedig orvos és író is volt egyszerre.