Egy polgár, magasba ívelő pályán

Szülei, Paulay György és Zahorai Mária Edét papnak szánták. A fiú a gimnáziumot három helyen végezte, de érettségi vizsgát nem tett, 1852-ben beállt színésznek, előbb álnéven, két év múlva már saját nevén szerepelt. Színészi vándorévei alatt szerelmeseket játszott, s írástudó ember lévén hivatali teendőket is kezdett ellátni. Először 1858-ban jelentkezett a Nemzeti Színházban próbajátékra, de nem tartóztatták. Öt év múlva már több szerencsével járt: feleségével, Gvozdanovits Júliával négy estére szerződtették. Az 1863-as szerződtetéssel azonban – három év kihagyásával – élete végéig a Nemzeti tagja maradt. Mintegy 360 (!) szerepet játszott el: Ferdinándot (Ármány és szerelem), Keant (id. Dumas), Bánk bánt (Katona J.), Mortimert (Stuart Mária), II. Rákóczi Ferencet (Szigligeti), Hamletet (Shakespeare).

Paulayt sem a saját kora, sem az utókor nem tekintette nagy színésznek. A szakmai közvélemény inkább rendezői munkáját ismerte el. Kiemelték igényességét, együttesteremtő következetességét és erejét, színésznevelő- és -irányító tulajdonságait, messzehangzó és tartós dramaturgi, rendezői sikereit. Nem tanulhatta ezt a mesterséget senkitől. Hiszen az első igazi színpadi rendező ő volt Magyarországon. Több száz darabot állított színre: Arany János fordításában a Hamletet, majd Az ember tragédiáját (1883), a Csongor és Tündét (1879). Valószínűleg ő rendezte az első Ibsen-bemutatókat (Nóra, A népgyűlölő), az 1889–1893 közé eső klasszikus sorozatot, s több Shakespeare-t (Hamlet, Szentivánéji álom, Coriolanus, Rómeó és Júlia, Julius Caesar, Macbeth).

Paulay heti 21 órában tanított a Nemzeti igazgatójának felügyelete alá vont Színi Tanodában. Hogy mit és hogyan tanított, azt egy saját forgalmazású könyvben foglalta össze A színészet elmélete címen (Pest, 1871).

Színészként 1875-ben búcsúzott a színpadtól. 1878. március 18-án kinevezték három évre a Nemzeti Színház drámai igazgatójává. Az akkori intendáns, báró Podmaniczky Frigyes az általa kezdeményezett döntést úgy kommentálta: „Légy üdvözölve e téged méltón megillető polczon”. Végül tizenhat éven át vezette az ország első és legfontosabb kulturális intézményét.

Ő szervezett először magyar drámatörténeti ciklust, állandó közönséget nevelt a színháznak és látogatottá tette. Nagy eredményeiben része volt szerény és kedves egyéniségének. Színészei imádták s nagy hivatásszeretete gyújtóan hatott mindenkire. Szigorú volt, de tapintatos, értette hogyan kell nagy színészekkel kis szerepeket elfogadtatni. Kitűnő művészgárdát kapott örökségül. Művészete delelőjén volt Szigeti József, Prielle Kornélia, Halmi Ferenc, de itt volt már Jászai Mari, a Feleki művészpár, Rákosi Szidi, Náday Ferenc, Ujházy, Nagy Imre, s nem kevés azok névsora, kiket ő szerződtetett. Csak Priellét és Szigetit szerette, Jászaival nem mindig értették meg egymást. Ő szerződtette Adorján Bertát, Alszeghy Irmát, Csillag Terézt, Fáy Szerénát, Gyenes Lászlót, Gabányi Árpádot, Hegyesi Marit, Császár Imrét, Márkus Emmát, Ivánfi Jenőt, Szacsvay Imrét – s pontosan tudta, hogy mit lehet kihozni együtteséből: megteremtve ezzel a színház második aranykorát. Nehezebb dolga volt a színház magyar műsorával, mert kicsi volt a választék, de kitűnő és nagy sikerű szerzőt kapott Csiky Gergely személyében, s kívüle Szigeti József, Jókai lettek állandó szerzői. Ő indította el drámaírói pályáján két első darabjával Herczeg Ferencet is. Helyet foglalt a Kisfaludy Társaságban, a Petőfi Társaság egyik alapító tagja, az Írók és Művészek Társasága elnöke, a szabadkőműves Corvin-páholy elnöke. 1881-ben a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntették ki.

Magánélete alig volt. Néhány év özvegység után az érett férfi szenvedélyével beleszeretett egy fiatal, kezdő színésznőbe, Adorján Bertába és feleségül vette.

Paulay szegényen halt meg. Senkinek sem jutott eszébe, hogy egy ilyen ember olyan helyzetbe kerülhet, hogy az óráját zálogba tegye? Csak Jászai Mari gyanított valamit, mert a temetésén keserűen sóhajtotta: „Temetni azt tudnak Magyarországon! De élőt igazán megbecsülni nem!”

Ma utca viseli Paulay Ede nevét. A Közmunkák Tanácsa 1925 szeptemberében hozzájárult a Nemzeti Színház abbeli kérelméhez, hogy a terézvárosi Szerecsen utcát róla nevezzék el.