A halála óta eltelt húsz év óta nem bukkant fel olyan személyiség, aki nyomdokaiba léphetett volna, a tragikus következmények pedig a volt állam egész területén érezhetők. “Senki sem táncol olyan hozzáértéssel a törzsi Balkánon, mint Tito” – állapította meg már régen híve, a cinikus író, Miroslav Krleza. Márpedig a történészek szerint ex-Jugoszlávia egyike volt a legbonyolultabb államalakulatoknak: sehol a világon ilyen kis területen nem tombolt ennyi ellentétes érdek.

Fotó: Reuters - Goran Tomasevic

Mindez nem mentette át az élő legenda hírét és tekintélyét a rendszerváltozás után. A horvát apától és szlovén anyától származó Titót Szlobodan Milosevics amolyan szerbgyűlölő horvátnak tartja. A tudjmani Horvátországban viszont hivatalosan azt terjesztették, hogy nemzetáruló, horvátellenes szerbbérenc, megtoldva azzal, hogy a kommunista pokol éllovasa volt. Így az elmúlt tíz évben sikerült olyan hangulatot teremteni, hogy még nevét is csak suttogva ejtették ki az általános agyonhallgatás közepette.

Franjo Tudjman, az elhunyt horvát elnök azonban – aki a Tito szülőfalujával, Kumroveccel szomszédos községből származott – igyekezett minél hűebben másolni Tito imázsát és elsajátítani allűrjeit. A már legendává vált fehér marsalli egyenruha tragikomikusan hű másolatától a Brioni-szigeti villákban eltöltött nagystílű nyaralásokig. Annak idején tiszteletüket tették Brioniban Sophia Loren, Elizabeth Taylor, Gina Lollobrigida, valamint a világ legtekintélyesebb államférfijai, na meg az angol királynő is, aki Tito első Buckingham-palotabeli látogatása után zárt körben őszintén kijelentette: ha ez az ember lakatos, akkor én nem vagyok királynő. Minden igyekezete ellenére Tudjmannak mindezeket csak néhány pártjához hű slágerénekessel és labdarúgóval sikerült “lemásolnia”.

Szó ami szó, az elmúlt tíz év nagy vesztese mégis Tito lett. A róla elnevezett városokat, utcákat, tereket, hidakat, iskolákat, gyárakat megfosztották e névtől. A győztes háborús hadvezért és a világban tisztelt államférfit egyik napról a másikra a század leghírhedtebb diktátorává kiáltották ki hazájában a tudjmani demokrácia hívei. Nem kétséges, hogy fellépése sokban a személyi kultusz stílusát idézte, de a legendává vált hősnek a nagy többség ezt nem rótta fel vétségül.

A legutóbbi választásokat követő szabadabb légkörben a nosztalgiázók – nem kis bátorsággal és elszántsággal – megalapították az emlékét őrző “Josip Broz Társaságot”, ami Tito rehabilitációjának kezdetét jelenti – legalábbis Horvátországban. Ezt megelőzően ugyanis Szlovéniában lelkes fiatalok létrehozták a Tito’s Home Page-t (http://www.titoville.com). Virtuális Tito-birodalmat rendeztek be, amelyben megtalálhatók Tito beszédei, a róla szóló dalok, fényképek. Az oldalaknak rövid időn belül kétszázötvenezer “látogatója” volt.

Korai volna ugyan Tito-mániáról tudósítani, de mindinkább észlelhető “népeink és nemzetiségeink legnagyobb fiának” visszatérése a társadalom tudatába. Az év elején jelent meg Zágrábban Jasper Ridley angol történésznek Tito című életrajza, melyet az elmúlt években megnyitott angol, amerikai és szovjet levéltárak titkos okmányainak felhasználásával írt. A könyv hónapokig a horvát bestsellerlisták élén állt. Most jelent meg Marko Vrhunecnak, Tito volt kabinetfőnökének könyve és egykori tolmácsának visszaemlékezése, amelyeket a Globus hetilap parádés tálalásban közöl. A Marsal című filmkomédia a múlt év legnagyobb közönségsikere lett. Az állami televízió háromórás vitát közvetített. Ennek során egy volt politikai fogoly úgy jellemezte: “Osztap Bender-stílusú bonviván.” Az új Tito-hullámra jellemző, hogy unokája, Sasa Broz a legfelkapottabb sikeres színházi rendezőnő Zágrábban, és egy Tito nevét viselő luxusvendéglő megnyitását is tervezik. Úgy tartják, hogy az élet derűs, mértékletes élvezőjét ez megilleti.

Ilyen légkörben ünnepelte tízéves kényszerszünet után ismét egy többezres tömeg Tito születésnapját a szülőfaluban, Kumrovecon – nagy tisztelettel a “legjelentősebb horvát történelmi személyiség iránt”. Az ünnepély alkalmával ismét felmerült Tito sírjának kérdése. Kívánságához híven Belgrádban van ugyanis eltemetve, az elnöki rezidencia Virágházában. Fehér márvány síremlékén csak a nevét, születési és halálozási évét tüntették fel minden jelkép, egyéb jelzés nélkül. Sem ötágú csillag, sem kereszt vagy más jel nem utal a halott személyiségére, ami további legenda forrása. Az a pletyka is járja: mindez Tito szabadkőművességének jele. Ez szélsőjobboldali optikával még a szocializmusnál is főbenjáróbb bűn.

Időközben – optika ide, optika oda – egy horvátországi közvélemény-kutatásból kiderült: a megkérdezettek hetvenöt százaléka Titót pozitív történelmi személyiségnek tartja, nyolcvan százalék pedig sírjának Kumrovecba való áthelyezése mellett foglal állást.

A tisztelet és megbecsülés mellett a profán idegenforgalmi érdekek is nagy szerepet játszanak. Megváltozott a hangulat a pár évvel ezelőtti viszonyokhoz képest. Manapság alig idézik már a klasszikusnak számító viccet, amelyben Milosevics és Tudjman összekaptak. Milosevics Tito sírját erővel Kumrovecba kívánta áthelyeztetni, Tudjman pedig azt bizonygatta, hogy Belgrádban kell hogy maradjon. Az izraeli nagykövet megoldást kínált: “Adjátok nekünk, nagy antifasiszta volt, mi kegyelettel fogjuk eltemetni.” “Szó sem lehet róla” – tiltakozott Milosevics és Tudjman. “Ott túl nagy a kockázat. Volt már valaki, akit maguk eltemettek, és mégis feltámadt.”

Csak a legilletékesebb, Jovanka aszszony – valaha az ország első dámája – tartja magát távol mindettől. Az özvegy még mindig diszkrét elszigeteltségben él Belgrádban. Minden hétfőn lerója kegyeletét a virágházbeli sírnál.

Zágráb, 2001. június