Forrás: Élet és Irodalom

BENEDEK SZABOLCS

Titkok az akácfa körül

Jászberényi József: "A Sz: Sophia' templomában látom én felszentelve Nagysádat". A felvilágosodás korának magyar irodalma és a szabadkőművesség. Argumentum Kiadó, 2003. 216 oldal, 1200 Ft

"Az a fa, amely eránt tudakolódól, az a acatia. Így is határ nélkül szeretlek. Ha nem volna már szükséged a kérdést tenni, még inkább szerettelek volna" - írta Kazinczy Ferenc 1816. augusztus 26-án kelt levelében Niklára, Berzsenyi Dánielnek néhány hónappal korábbi azon kérésére válaszolva, miszerint: "Szeretném tudni, mi a kőmívesek fája." Ebben a levélben Kazinczy tőle szokatlan nyíltsággal beszél szabadkőművességéről: elárulja fölavatásának dátumát (1784. január 6.), és megemlékezik apósáról, Török Lajosról, aki a szabadkőművesek mellett a rózsakeresztesek titkos társaságának is tagja volt. Ugyanakkor a sorokból óvás is kiolvasható. Miután előző levelében Kazinczy óvatosan puhatolózott Berzsenyi esetleges szabadkőművessége felől, és annak válaszából kiderült, hogy pártfogoltja nem beavatott - nem tudta, hogy az akácfa hagyományos szabadkőműves-szimbólum -, igyekezett lebeszélni a niklai remetét a további faggatózásról, nem föltétlenül azért, mert titkokról van szó (azok közül úgyse árult volna el egyet sem), hanem mert azután, hogy a mozgalmat 1795-ben Ferenc császár betiltotta és a páholyokat rendeletileg feloszlatta, Kazinczy veszélyesnek találta a szabadkőművességgel foglalkozni.

A szabadkőművesség kezdetét 1717. június 24-ével szokás datálni, amikor a már korábban is létezett "frajmaurerek" (a német kifejezés eképpeni magyarítása olvasható például Pálóczi Horváth Ádám Felfedezett titok című regényében) a londoni Lúdhoz és Rostélyhoz címzett fogadóban megalapították az Angol Nagypáholyt, létrehozva ezzel a mozgalom hivatalos szervezetét. Hat évvel később James Anderson skót lelkész tollából megjelent az első szabadkőműves-törvénykönyv, amelyben a szervezet hitvallásaként és a társadalomban megvalósítható ideológiaként megjelenik az érdem szerinti egyenlőség, a (főleg vallási) különbözés iránti tolerancia és a józan ész diktálta erkölcsiség gondolata. A mozgalom gyorsan szétterjedt egész Európában, hozzánk porosz és osztrák közvetítéssel érkezett, Magyarország területén először Brassóban alakult páholy (1750-ben), ám a magyar szabadkőművességben fontos szerepet játszott az 1742-től Bécsben működő Három törvényhez elnevezésű páholy is, melynek több magyar nemes tagja lett, többek között a testőrség parancsnoka, Báróczy Sándor, akit az első magyar szabadkőműves irodalmárként tartunk számon, annak ellenére, hogy műveinek kéziratai 1849-ben egy tűzvészben megsemmisültek, és csupán az 1810-ben Bécsben megjelent, franciából készült Mostani adeptus, vagyis a szabadkőmívesek valóságos titka című regényfordítása maradt ránk. Az 1750 és 1795 közötti évek a magyar szabadkőművesség első és mindjárt nagyon jelentős korszakaként vonult be a mozgalom hazai történetébe, a frajmaurerek működésének erejét és elszántságát jelzi például az, hogy a már meglévő, külföldről "importált" rítusok mellé 1775-től gróf Draskovich János saját magyar rítus megteremtésén is fáradozott.

Ahogy az a fentiekből is kiderül: a magyarországi felvilágosodás több ponton összekapcsolódik a hazai szabadkőművesség ezen első nagy korszakával, ennek ellenére újszerűnek mondható az a megközelítés, ahogyan az Irodalomtörténeti füzetek 153. számaként megjelent kötetében Jászberényi József a korszak jelentős irodalmárainak munkásságát vizsgálja. Korábbi kiadványokban, például Pálóczi Horváth Ádám fentebb említett regénye legutóbbi, 1988-as kiadásának előszavában szó esik a szerző és a szabadkőművesség kapcsolatáról, ám Jászberényi munkája az első, amely összefoglaló képet ad az irodalom és a szabadkőművesség összefonódásának első hazai időszakáról. Holott - mint ahogy az ebből a kötetből is megtudható - egyes szerzőknél értelmezési nehézségeket okozhat, ha nem vesszük tekintetbe a szabadkőműves eszmék hatását és megjelenését műveikben. Így van ez például Kazinczynál, aki túl azon, hogy a felvilágosodás egyik magyarországi vezéralakja, legalább olyan fontos posztot töltött be a szabadkőművesség hazai történetében is: saját, nyolc számot megélt Orpheus című lapjának címe nem csak a költő szereptudatára utal, Kazinczy szabadkőműves neve is ez volt. Ahogy Jászberényi megállapítja, az Orpehus szerzőinek kb. 60 százaléka páholytag, írt ide az erdélyi kulturális élet nagy szervezőegyénisége, Aranka György éppúgy, mint Ráday Gedeon, vagy a szabadkőművességben Kazinczy által Ariónra "keresztelt" Pálóczi Horváth Ádám, akinek a Felfedezett titok című, 1792-ben név nélkül megjelent munkája az első és mindmáig egyetlen magyar szabadkőműves regény.

A fentebb említetteken kívül Jászberényi József könyvében Barcsay Ábrahám, Fekete János, Kármán József, Kölcsey Ferenc és Csokonai Vitéz Mihály életét és munkásságát veszi górcső alá irodalom és szabadkőművesség vélt vagy valós kapcsolatának tekintetében. Utóbbi két névnél konkrét adatok hiányában inkább a feltételezés indokolt. Bár Kölcsey 1811-ben Akáczia címmel írt verset, és ennek okán is korábban többen (Abafi Lajos és Balassa József) a szabadkőművesek közé sorolták, a vers kéziratára írt megjegyzés nyomán Jászberényi megállapítja, hogy Kölcsey a szabadkőművesség szimbólumait valószínűleg csupán áttételesen ismerhette, nem volt beavatott. Vele ellentétben inkább valószínűsíthető Csokonai szabadkőművessége, annak ellenére, hogy az ő és a mozgalom kapcsolatát eddig kevés mű érintette, Ugyanakkor Csokonai és Pálóczi Horváth levelezésében, illetőleg Csokonai munkáinak és kapcsolatrendszerének elemzésében Jászberényi több lehetséges bizonyítékot talált a költő érintettségére vonatkozóan (Csokonai 1800. december 19-én gróf Festetich Györgynek írott levelében olvasható a könyv címéül szolgáló mondat is, melyben a frajmaurerek nyelvi világában a Sophia kifejezés a beavatás során elnyert titkokat jelöli, a templom pedig a páholyt).

Abafi Lajos 1900-ban megjelent A szabadkőművesség története Magyarországon című munkája megírásakor szabadon használhatta a Festetichek dégi kastélyának könyvtárában őrzött, felbecsülhetetlen értékű szabadkőműves levéltárat. Ehhez az anyaghoz Jászberényi József csak részben és áttételesen férhetett hozzá, ám kutatott ezen kívül Budapesten, Bécsben és Kolozsvárott egyaránt. Mi pedig maximálisan egyetérthetünk a könyve végén olvasható azon megállapítással, miszerint ez a terület "olyan világ, amelynek tanulmányozása az ember egész életére szól és benne sem célba jutni, sem igazándiból megállni sohasem lehetséges".