Különleges tudásukat sokra értékelték, a mestereket nemeseknek kijáró tiszte­let övezte. A városról városra vándorló, olykor idegen földről is érkezett kőmű­vesmesterek céhei, a páholyok a kultú­ra fontos terjesztői voltak.

A szabadkőművesség eredete - ha csupán a szigorúan ellenőrizhető törté­nelmi adatokat vesszük figyelembe - ­ezekre a páholyokra vezethető vissza. A 17. század elején a ténylegesen dolgo­zó, úgynevezett operatív masonok az ér­dekes eszmecserék, de még inkább az anyagi támogatás reményében összejö­veteleikre műkedvelő építészeket is meghívtak, ők voltak az úgynevezett accepted masonok, ahogy a szabadkő­művesek első forrásaikban nevezték őket: Free and Accepted Masonok. Idő­vel az operatív páholyok mellett megje­lentek az új, úgynevezett spekulatív pá­holyok, amelyek már nem vettek részt építkezéseken. Ezek a legínkább baráti körökhöz hasonlító társaságok kocs­mákban, tavernákban találkoztak. A pá­holyok eleinte annak a fogadónak a ne­vét vették fel, ahol tagjaik találkoztak.

Egy ilyen vendéglőben, a Lúdhoz és ros­télyhoz címzettben alakult meg 1717­-ben az angliai nagypáholy. A történészek hagyományosan ezt a dátumot ne­vezik modern a szabadkőművesség kezdetének.
Nem valószínű azonban, hogy a ma­gyar szabadkőművesek is ilyen jellegű helyeken tartották volna első összejöve­teleiket. Egyrészt erről semmilyen for­rás nem áll rendelkezésre, másrészt a szabadkőművesség magyarországi meg­jelenése idején nem volt még hazai kocs­makultúra. A legkorábbi olyan találko­zóhely, amelyet a forrásokban említe­nek, Fejérváry Gábor házában volt, Eper­jesen. Fejérváry nevét ma leginkább antik tárgyakból álló kitűnő műgyűjte­ménye kapcsán szokás említeni, amelyet tanítványa és fogadott fia, Pulszky Fe­renc örökölt. (Az a Pulszky Ferenc, aki egyébként később a kiegyezés utáni kul­túra egyik fő mozgatórugöja, melléke­sen a Magyarországi Symbolikus Nagy­páholy nagymestere volt.)

Az első ma­gyar páholyok között számon tartott eperjesi Az erényee utazóhoz nevű pá­holy műhelye a forrás szerint külön le­járatú pincében, egy háromszor három méteres kockás padlózatú helyiség volt, kékre festett falakkal és a világtájak jel­zésével. Ez a helyiség bizonyára hason­ló lehet(ett) ahhoz a pincekápolnához, amely a budatétényi Jókai Mór utcában ma is látható. A régebbi szakirodalom­ban ezt „ismeretlen rendeltetésű, ún. pincekápolnaként" említik. Ma már egy­re inkább elfogadott tényként kezelik, hogy a copf stílusú kápolnát szabadkő­műves célokra építették. Feliratai: ES LEBE DIE FREUNDSCHAFT a bejárat fe­lett és FÜR SICH UND NACHKÖMLINGE az oltáron. Az Éljen a Barátság feliratot nem nehéz összefüggésbe hozni a sza­badkőművességgel, már csak a „szabad­ság, egyenlőség, testvériség" jelmondat­tal való rokonsága miatt sem.

A magyar arisztokrácia bekapcsoló­dása a társaságba sokáig meghatároz­ta a szertartások helyeit, ők adtak ott­hont ugyanis a testvéreknek kényelmes palotáikban. Ez a forma lehetett általá­nos a 19. század közepéig. Kérdés, vajon a kastélyok ilyen funkciója befolyásol­ta-e építészeti formáikat, vagy csupán már az angol tavernákban is használt ideiglenes kellékekkel díszítették, illet­ve jelölték ki a páholyokat a kastélyok kisebb-nagyobb termeiben. A válasz meglehetősen nehéz, ám álljon itt két elgondolkodtató példa.

Az első még a korai időkből. Ma a bé­csi városi múzeumban található egy festmény, amely az egyik legelőkelőbb bécsi páholy, a Zur gekrönten Hoffnung (A megkoronázott Reményhez) mozgal­mas életét mutatja be. A festményen szereplő páholytagokat azonosították. Hírességei: a jobb szélen űlő Mozart, aki épp Schikanederrel beszélget, a bal szé­len álló figura Johann Nepumuk Ester­házy, az előtérben ülő, kezet fogó alak Esterházy Miklós és hátul a szivárvány­nál vörös ruhában a páholy főmestere, Esterházy János. A páholy, ahol ülnek, egy téglalap alakú terem, kétoldalt négy-négy pilaszterrel keretelt ív, a két-­két szélsőn trófeaszerűen elrendezett szabadkőműves szimbólumokkal, a két kőzépsőt antik istenek fülkeszobraival díszítve.

A második példa a dégi Festetich-kas­tély. Kismartonhoz hasonlóan ez a kas­tély is fontos szabadkőműves-központ volt. Gróf Festetich Antal az 178o-as években lépett be a pesti Nagyszívűséghez páholyba. Később közeli barátja és támogatója volt Aigner Ferenc Ádám­nak, aki az 0795-ös betiltó rendelet után megpróbálta összegyűjteni a megszün­tetett páholyok iratait. Amikor Aigner 18o5-ben pénzügyi zavarokkal küzdött, Festetich megvásárolta tőle ezeket az iratokat, és később dégi kastélyában helyezte el őket. (Ugyanitt volt a mára el­veszettnek tekintett, különböző köz­gyűjteményekbe felosztott híres szabad­kőműves-könyvtára is.) A kastély Pol­lack Mihály tervei alapján készült, 1815 és 1819 között, jellegzetessége az oldal­rizalitba tett, átlós fülkékkel bővített ovális díszterem. Nem nehéz rájönni ar­ra, hogy a Magyarországon formai előz­mény nélküli jelenség oka a megrende­lő különleges kívánsága volt.

A négy égtáj - hasonlóan például a ke­resztény templomokhoz - itt is fontos szimbolikus jelentőséggel bír. A bejárat­tal szemben a három lépcsőfokkal meg­emelt pódium van. A lépcsők mindig a fokozatokban elérhető bölcsességet je­lentik. A baldachin alatt lévő három­szögletű asztal mögötti trónuson ült a páholy nagymestere, a mellette levő szé­kekre az előkelő vendégeket ültették. Oldalt a pódiumon, lent a korlát alatt és nyugaton, a két oszlopnál, a főbb tiszt­viselők kiemelt helyei voltak. A páholy­tagok a kétoldalt levő padsorokon fog­laltakhelyet. Érdekes megfigyelni a pá­holy mennyezetén körbefutó függöny­tartót. Erre azért volt szükség, mert bi­zonyos kiemelt munkák alkalmával - ­az előírások szerint - a falat másféle drapériával kellett bevonni, így például a mesterré avatáskor fekete drapéria bo­rította a falakat, ezüst könnyekkel. A műhely fontos kelléke volt még az elő­térben álló a harmónium. A páholymun­kák zenei kísérete leggyakrabban Mozart darabjai voltak. Sokszor ad­ták elő a Varázsfu­vola részleteit, de bizonyára gyakorta játszottak ismert sza­badkőműves-dalosköny­vekből is. Szimbolikus jelentő­sége volt még a spalettáknak, amelyek teljes sötétséget biztosítottak a munkák alatt. Gyakori volt, hogy egy-egy műhely­nek nem is volt ablaka. A titkok védel­me mellett fontos volt ez azért is, mert ezzel fejezték ki, hogy a munkáknak a világ zajaitól távol, a világi élettől füg­getlenül kellett végbemenniük. A pá­holybelső díszítésében fontos jelentése van a fekete-fehér kockás padlónak, a csillagokkal díszített mennyezetnek, a keleti falra festett Napnak és Holdnak, és a főmester trónusa feletti hexagram­mának. A sok kocka az isteni adomá­nyokbőségét, a két szín pedig az embe­ri szerencse, illetve a világ dolgainak kétarcúságát jelentette. A csillagok az ég, a felfelé törekvés szimbolikáját kí­sérik, így a páholy az egész világot, az uni­verzumot utánozza. A Grossmuth páholy Hunyadi téri műhelye stí­lusában jól tükrözi a kora­beli polgárság ízlését. A Tho­net-székek, az esztergált gyertyatar­tók és a húzott drapériák alkalmazása a páholyt könnyen beilleszthetővé te­szik a fővárosi századvég kávéházai­nak, illetve egyéb nyilvános találkozó­helyek enteriőrjeinek sorába. Sokkal egyénibb elképzelésekről tanúskodik az 1896-ban megépült Podmaniczky ut­cai páholyház. A páholyház műhelyei­nek egyiptomizáló elemei találó és - a historizmus korában egy reprezentatív épülethez illő – „szükséges” rátalálás volt a saját stílusra. Formavilágának európai párhuzama az edinburghi Queen Streeten álló páholy belső kiala­kítása.

A századforduló a magyar szabadkő­művesség fénykora. Ez volt az a kor, amikor a legkevésbé sem volt veszélyes szabadkőművesnek lenni, már nem volt olyan nehéz viselni a katolikus egyház átkát, és még nem, vagy kevésbé hallat­ták hangjukat azok, akik az 192o-as évektől „elalvásra" kényszerítették őket. Ebben a korban merült fel először Magyarországon, hogy az, ami Európa más részein már a 19. század elejétől ál­talános volt, az itthon is megvalósuljon, ti. egy állandó páholyház építése.

Ez már egészen más igényeket feltételez, így például nagyobb szervezettséget. Ennek alapja az 1886-ban egyesült ]ános-ren­dű és skót rítusú páholyok által megala­kított Magyarországi Symbolikus Nagy­páholy. A 19. század végén élénk páholy­élet volt az egész országban. Erről ta­núskodnak a korabeli szabadkőműves újságok, mint a Szabadkőműves Figye­lő, vagy a Kelet című lapok. A társaság anyagi erejét mutatja, hogy a felvilágo­sult gondolkodást terjesztő, illetve jóté­konysági intézmények egész sorát tá­mogatták ebben az időben. Csak néhány jellemző példa: Párbajellenes Liga, Ön­kéntes Mentő Egylet, Hülyéket Gondozó Egylet, Háziipari Egylet (Corvin Mátyás­páholy), Erzsébet Népakadémia (Erzsé­bet-páholy), Szabad Lyceum (Könyves Kálmán-páholy). Ebből a felsorolásból is látszik, hogy miért lehetett szükség és természetesen lehetőség az eddigi né­hány teremből álló páholyokon kívül olyan épületre, amely egy önálló, nagy szervezet igényeit is képes kielégíteni.