1998. március 31.

A pszihiátria antipszihiátria

A közelmúlt sajtóhirei (miskolci Deszkatemplom felgyújtása, kapuvári haláleset) is aktualitást adnak a rajzolatnak: mi a másság, hol van a "határa", hogyan viszonyul az egyes korok társadalma a "határon túl"-iakhoz? Sokáig kezelték e másságot a természet felettivel való permanens kapcsolat jeleként. Következményeinek skálája a szentként kezeléstől a kitaszítottságig, megkövezésig terjedt. Nem próbálkoztak érdemben a gyógyításával, nem tartották betegségnek (nem panaszkodik, nincs betegségtudata, kezelését általában nem maga kéri, nem leírható, tehát nincs is), legfeljebb elkülönítették. 1957-ben felfedezték az első molekulát, amely az idegsejtek szinoptikus kapcsolatainak átrendezésével hat a "tévelygőre". Azóta a pszichiáter akár a lélek csendőre is lehet, aki kiiktatja a többség számára kényelmetlent. Mi, szk.-vesek is felvállalunk egy másságot, tehát nagyobb megértéssel kellene cselekedjünk, hogy ezek a határok ha már kialakultak, legalább átjárhatóvá váljanak. Néhány mondat a ttv-ek kérdései és az arra adott válaszok közül:— egyes elváltozásai az agynak ma már NMR, ill. PET vizsgálatokkal kimutathatóak; — kapcsolódik-e minden lélektani elváltozáshoz fizikai elváltozás? — felelőssé tehető-e a beteg az állapotáért? — milyen szerepe lehet a tevékenység-terápiának?

Paradox helyzet: a legtöbb betegség gyógyítása nem biztosítja a betegség előtti állapot maradéktalan visszahozását, a pszichiátriai betegek esetében ez arányaiban sokkal gyakrabban sikerül. Talán mert nem is betegség...

Settembrini

Vissza